„A füst az nagyon sűrű, szinte vágni lehet, de itt tudod meg a legújabb híreket.” - Görbe Bögre

Kaszásdűlő nemcsak azért jó hely, mert fejlett az infrastruktúra, hanem fő ütőerén, a Búza Boulevardon a legmagasabb az egy lépcsőházra jutó kocsmák száma. Nem bánnám, ha a közös költség csekkekben is érződne a hatásuk! Márpedig ezek az egységek rendíthetetlenül működnek, kielégítve a helyi kultúrigényeket.

Egyébként ez a telep akár egy önálló államként is tudna működni. Itt minden van. Egymás mellett megtalálható az óvoda, az iskola, és az idősek otthona is. Minden korosztálynak megvan a maga kis napközije. Az iskolás- és az időskor közöttieknek történetesen a panel aljában található közel egységes színvonalú italozók jelenthetnek menedéket a napi gondok elől. Korán reggel teltház van, napközben elpötyögnek, este pedig ismét indul a buli.

A GÖRBE BÖGRÉBEN tütükéztünk egyik este a szakemberekkel egy hideg téli napon. A hideg ellenére sört ittunk, mert a bor iránt nem éreztünk maximális bizalmat. Viszont, hogy ne hűljünk ki teljesen, néhány egypálcikás szöget is bevettünk arcba. A kiszolgáló úr nagyon jó modorú, kedves vendéglátós. Figyelmességét bizonyította azzal a mozdulatsorával is, mikor az asztalunkhoz közelebb tolta a Szieszta kályhát, és a hőfokot is feljebb tekerte. Egyből jó idő lett.

Ez nem egy pub. Ez egy igazi, kellemesen lefingott kocsma. A vendégkör konstans. Megszokták egymást, bunyó csak ritkán van. Annál inkább előfordul, hogy táncra perdül a díszes társaság. Néha lehet hallani az utcán egy-két kiabálást, mint például: „Józsi, a k-va a-ádat megb-szod, gyere mán haza, az Isten megáldjon!”, vagy hogy „Margit, ne rohannyá má, hogy a rák szánkázzék a hátadon Téé!” De ez a lakókat nem zavarja jobban, mint az állandóan szirénázó Suzuki Swiftek. Minek kell ezekbe riasztót szerelni? Különösen itt, ahol kiváló a közbiztonság.

Örök darab a „Bögre” mellett a közeli Plusz-ból eltolt bevásárlókocsi. A járdát pedig a galambok által termelt guanó ékesíti.

Nemrég parkosítottak a kocsma előtt! Hoppá! Ez azt jelenti, hogy a ház és az úttest közti füves részt körbekerítették egy kis - kb. 30 cm magas - fakerítéssel. Jól nézett ki 2 napig. Két darabja még ott fekszik szétesve. Viszont lett helyette egy pad. Komoly szinten lecsavarozva a betonhoz. Kiülhetünk ide szellőzni. Ezek a nagy dolgok!

Egészen későig tintorettóztunk, majd mikor már befáradt mindenki, Soltész Rezső (csaposunk) megkérdezte, hogy zárjunk-e. Nem volt ellene kifogásunk. Elzárta a gázpalackot a Sziesztában, bezárta a kocsmaajtót, átlépett a kutyakakin és a hányáson, majd bement a lépcsőházba. Felment a tizedikre, szépeket álmodott, majd reggel lejött a lifttel, és kinyitotta a boltot. Messiásként üdvözölték a sorban állók.

Maxi riszpekt Rezső!