Elsőként nagyon szeretnénk megköszönni az index.hu/blog.hu szerkesztőségének, hogy címoldalra méltónak találták gyűjteményünket! Nem mondom, tetszik, amit csinálunk, de elsősorban magunknak kezdtük el írni, nem hittük volna, hogy ilyen gyorsan felfigyeltek ránk. Olvassatok tovább is, tippeket szívesen fogadunk :)

Ha már megjártuk az Evező utca egy érintetlen ékszerdobozát, a Csengődi Aranyhomok Szövetkezeti Borozóját, nem maradhat ki a kb. 100 m hosszú utca másik italozója sem, a Büfé. Legközelebb ígérem, megnézem, hogy pontosan milyen névvel csúfolják hivatalosan, de a cégéren elvileg a Sör, hamburger, büfé szavakat lehet felfedezni. Persze harsányan kiröhögnének, ha itt manapság tényleg hamburgert szeretnénk kérni, egy igazi talponálló lett ebből a helyből is az elmúlt évek során.

Már akkor elhatároztuk, hogy benézünk, ide, amikor a korai zárás miatt csak kívülről figyelhettük ki, ahogy a pultosnéni a padló felmosásával foglalatoskodik, miközben a törzsközönség egy oszlopos tagja a helyiség egyetlen asztalára hajolva szereli az óráját. Mindez olyan "este" hét óra körül történhetett, hát igen, fárasztó hobbi a kocsmázás!

Szóval lementünk, lejutottunk ide végre. A Flórián tér felé közlekedő buszok Kolosy téri megállójától egy olyan 20 méternyi séta csupán ez a közel 10 nm-es lyuk, pár lépcsőfok sikeres leküzdése után. Félszuterén kocsmáról beszélünk. Bántóan lepukkant a társaság: a hajléktalan-alkoholista kategória mezsgyéjén lavírozó arcok gyűjtőhelye, de rendhagyó módon a hölgyek voltak többségben. Persze ez nem a Gödör pultosnő-kategóriája, de attól még nő :)

Megváltóként ünnepelték ide letévedő, mintegy ötfős, huszas éveiket taposó társaságunkat.

-Na végre, hát járnak ide fiatalok is! Isten hozta Magukat!

Mindenki azonnal velünk akart szóba elegyedni: mi pedig hálásan gyűjtöttük a helyi témákat. Számomra a legemlékezetesebb az egyik öreg Edző báé volt:

-Tudod, ott lakom fönt a Szépvölgyi úton, a volt Pléh Krisztusnál. Ja, te azt már nem tudhatod, hogy mi volt. Szóval az egy kocsma volt az Ürömi utca sarkánál. Na, hát befröccsöztem megint itt az Evező utcában, hát már itt a sarkon összeestem. És tudod, mi történt? Máshol kiraboltak volna, de felkaroltak, és tökismeretlenek hazavittek. Ilyenek ezek az óbudai Braunhaxlerek!

Ehhez magyarázat: "szőlőbirtokos német telepesek, az úgynevezett braunhaxlerek voltak a patríciusok. Egykoron tutyinak becézett papucsban jártak, tavasz melegedtével harisnya nélkül. És térdig felgyűrt nadrágban dolgoztak a földeken, így a nap barnára sütötte a lábfejüket meg a lábuk szárát. Ebből eredt barnalábút jelentő braunhaxler nevük, amely eredetileg amolyan csúfnév volt, de hamarosan rangossá nemesedett, mert polgárjogot jelentett. Olyannyira, hogy sokan csak a braunhaxlert tartották igazi altofner bürgernek, azaz vérbeli óbudai polgárnak."

Egyszóval jót beszélgettünk az öregekkel, és ami még fontosabb: a velünk vonuló pestszenterzsébeti-mosonmagyaróvári vendégjátékosok csak ámultak, hogy milyen fasza, családias hely ez az Óbuda!

Hogy mit ittunk? Hát, fröccs volt, ha jól emlékszem, én a szokásos vöröset kértem. Meg lehetett inni, rosszabbra számítottam.

A beltér az extra kicsi helyiség maximálisan ki van használva, beférnek ide többen is, igaz, leginkább könyökölni tudnak a pultoknál. A kiszolgálópult is a 80-as éveket idézi: itt is cintányéros-fagyis típusú borkimérés folyik, és persze látszik, hogy valamikor ez tényleg egy büfé volt, ahol kávét is előszeretettel rendeltek a kedves fogyasztó vendégek.

Mikor megyünk már megint?! :)