Békásmegyer-Ófalu - A Vígh söröző

Békásmegyer nevét Magyarországon már mindenki ismeri, és sajnos még mindig leginkább negatív gondolatokat ébreszt az átlagemberben. Békásmegyert leginkább a kádárkori lakótelepek ijesztő példájaként emlegetik, ami építésekor tényleg a legnagyobbnak ígérkezett. Kevesen tudják, hogy mára Békás csupán az ötödik legnépesebb panelközösség, Újpest és Pécs is megelőzi.

Egy rendes óbudai ill. III. kerületi viszont tudja, hogy ez egy teljesen normális környék. Annak idején kaszásdűlői ovisként például egyenesen irigyeltem a békási panelházak szép színeit a kaszási szürke falakkal szemben. Ezt a véleményt még ma is fenntartom :) A hegy felőli oldalon a négyemeletes házak előkertjét szépen gondozzák ma is, gondosan ápolt bukszusbokrokat látunk, mintha a méregdrága és túlértékelt Pók utcai ltp-en járnánk. Voltak-vannak itt is bandázások, de merre nem? Ott nincs is élet.

Amit még kevesebben tudnak még Budapesten is, az az Ófalu létezése. Krottendorf a II. világháború végéig egy német többségű falu volt, szinte semmi nem különböztette meg Budakalásztól vagy Pilisborosjenőtől. Aztán jött a kitelepítés, ahogy sok más helyen is, és pár évtizeddel később a Dunáig húzódó szántóföldet (itt-ott lápos tavakkal) beépítették. Hatalmas szerencse, hogy az Ófalu észrevétlenül és szinte érintetlenül megmaradhatott máig is. Na, itt helyezkedik el a Vígh söröző, méghozzá a Kőbánya utcának a legelején, a Hösök terétől egy kétperces sétára.

 

A Vígh egy klasszikus vidéki maszek kocsma: alul az üzlethelyiség, fent a lakás - a ház és az utcafront amúgy a kép tanúsága szerint és élőben is nagyon ápolt, rendezett. Szinte már csak a dzsungelfüggönyt hiányoljuk a bejáratról, ahogy azt a számtalan falusi kisközértben, fodrászatban már megszokhattuk.

A belső tér szintén eredeti: ez nem egy talponálló, hanem egy igazi őszinte söröző, klinkertéglával kirakott boltívvel, tömörfa asztalokkal. Sznobériára viszont minden ápoltsága ellenére ne is számítsunk: itt is van zenegép (mérsékelt mennyiségű mulatóssal), a törzsközönség pedig túlnyomóan a fiatalabb melósrétegből került ki: erről tanúskodtak legalábbis a diszperzites kezeslábasok.

Hétköznap is zajlik itt az élet, a helyiek pedig meglepően barátságosak voltak. Hogy a faluból ill. a lakótelepről vegyesen járnak-e ide, azt nem tudtuk kideríteni, de mi inkább a falura gyanakszunk.

A pultnál volt szerencsénk fiatal hölgyhöz ill. úrhoz is, mindkettő egyformán kézséges és kedves volt hozzánk, pedig elég későn tértünk be minden alkalommal (a csillaghegyi Faragó után például). Bár nem vagyok Gösser-rajongó (igaz, a Dreher meg a Miller sem a kedvencem, Lajos atya ezt elnézte :)), de a csapolt Gösser friss, 100%-ig eredeti és jóízű volt, ráadásul az ára is méltányos (asszem 280 volt egy korsóval).

A pultoscsajszit -ahogy a legtöbb kocsmában- itt is körbeudvarolják a vendégek, de ő karakán módon mutogatta mindenkinek a jegygyűrűjét, miszerint ő már foglalt. Nem bánkódtunk azért nagyon.

Sanyi részéről mind az elhelyezkedés, mint a kiszolgálás, a hangulat és a sör is példás volt, mindenképpen visszatérünk még ide! Ahogy a pultoslány külön kérte is:

-Gyertek nyugodtan gyakrabban, sziasztok!