Azok voltak a boldog idők… ifjúkorom legszebb évei… az óbudai Dolce Vita! Hát igen, az egykori diszkóklasszisból már csak emlék maradt! De egyben a legszebb emlékek is, mert unokáinknak is kaján vigyorral fogunk anekdotázni a „Nagy diszkóról”.

Igen, tudom, hogy ez az Óbudakocsma blog, ahova leginkább lefingott borozókról és italozókról szoktunk retró hangulatú cikkeket firkálni, de hát a High Life is az volt, csak kicsit nagyobban. Serdülő- és ifjúkoromban agysejtjeim jelentős állományát hagytam itt ebben a kocsmának igencsak nem nevezhető, a maga idejében non plusz ultra helynek számító diszkóklubban.

A hely története 1991-ben kezdődött, mikor az egykori Tejipari Vállalat óbudai gyárépületét elkapitalizálták a résen lévő újkori vállalkozók hordái. A fekete 124-es Merdzsókkal rohangászó, kevés hajjal rendelkező „úriemberek” pár hónap alatt a 90-es évek egyik legmeghatározóbb szórakozóegységét alakították ki a gyárépületből. Máig emlékszem, mikor Girardengo mountain bike-ommal a III. kerületi TTVE pálya mellett kerekezve egy félbevágott szovjet vadászgépre lettem figyelmes a Kalap utcai gyárépület előtt az utcára hajítva. Hát ebből a roncsból épült ki pár hónappal később a Miller High-Life Galaxy Disco meghatározó hangulatú berendezése. A gyárépület lefingott falait hamar kék és piros Miller-feliratok és csillagok díszítették. Indulhatott a buli, a sikersztori ’91 nyarán kezdődött…

Akkor még szórakozóhelyek és kocsmák helyett a Juventus rádió péntek esti „Party ajánlóját” hallgattam epekedve, miközben sűrű reklámszpotok hada hirdette a messze földön híres High Life aznap esti partiját az éterben. Jöttek is a népek szép számmal Budapest más kerületeiből és vidékről is egyaránt. Egy-egy nyári péntek és szombat este a Szentendrei útig állt a dugó a Kalap utcától. Mindenki részt akart venni a fergeteges partikon. Persze akkor én még csak a bohócot políroztam és tanultam a kibontakozó zenei stílusok és előadók nevét az MTV’s Euro Chart Hot One Hundred és Braun Top 10 műsorát árgus szemmel figyelve.

Aztán jött a ’94-es év meg a RAVE-korszak, és rögtön belecsaptunk gimis éveink elején a lecsóba! Fogyott rendre a vodka-nari, hánytunk szakszerűen a kannás lőrétől és kemények voltunk, mint a vídia… Legalábbis addig úgy hittük, míg meg nem csapott minket egy „Pálinkás” nevű kaszási csóka, aki mindig a Kőrösi disco előtt héderelt jaszkari ezerkettes tuning Zsigájával és jóarcú barátaival.

Egy darabig még bírtuk a Zsigulis csávó által okozott péntek esti Kőrösi stresszt meg a kannás vadászt, és vígan sípoltunk UV zöld sípunkkal a 2Unlimited meg Dj Bobo zenéire a pincediszkóban. Azonban fél szemmel már a Híg Élet felé kacsingattunk. Ekkortájt kaptam meg életem első körgáztalpas Nájki Írmexét és szálkoptatott Replay nacimat, narancssárga Devergó pulcsival kombinálva. Hú, de raj cucc volt az, gyerekek! Akkoriban csak „király csávónak” mondták, azokat, akiknek Devergó pulcsijuk volt, de ez egy mai süldő számára csak szakállas duma.

Szóval így mulatoztunk mi csendes péntek délutánonként a Kőrösi diszkóban, mikor is 3gee barátom megjelent egy köteg High-Life ingyenkártyával, amit a Dj Szervizből buggantott. Ettől a naptól kezdve nem kellett már nekünk a putri Kőrősi, csak a Lájfon járt az eszünk.

Valamikor ’94 telén elég bátorságot szereztünk Szarvas büfés vodka-nari partink után, hogy elhatározzuk: „Ma este bevesszük a Híg Életet!”

A Kalap utcába érve bátorságunk rögtön alábbhagyott, mikor félrészeg harsogásunk közepette egy hegyomlásnyi hurkás Replay-kabátban feszítő állat üvöltött ránk cápa BMW-je elején ülve Red Bullos dobozzal kezében:

 „A pofádat befogod kisköcsög! Itt kuss a neved, bazdmeg! Bekussolsz, azt haladsz a diszkó felé, de gyorsan!”

Na ekkor ismertük meg először a szimpatikus kidobó fogalmát… teli gatyával, kevésbé elszántan, de néma csöndben osontunk célunk felé.

Az egység előtt már nagy volt a sor és az élet. Csöcsös cicababák, gyúrós csávók, bőrdzsekis, fuxos tagok szlopálták az XTC (ejtsd: iksztiszi) energiaitalt és a BB pezsit. A parkolóban Vájpör csíkos ezerkettesek, fóliázott Escortok, tuning 1-es Golfok hadából szólt a mágikus zaj: ez volt a HOUSE MUSIC. Akkor még nem éreztük az ütemes nyekergést, de a lábunk sorbanállás közben is ritmusra járt… bár leginkább a félelemtől. Egyre szarabbul éreztük magunkat. Mi van itt, Csikágó?

Már a bejutással is akadtak gondok, mivel 18 év volt a korhatár, mi meg alulról súroltuk a 14-es karikát. Hiába volt High-Life kártyánk, a kidobók szartak rá magasról, csak a pofánkat nézték.

„Vagytok már tizennyóc? Mutasd a személyid! Hülyegyerek, húzzá haza anyádba tévézni bazmeg, kisköcsög!” (köpött is egyet)

Húhú, menjünk innen furcsa hely ez, gondoltuk, azt iszkiri vissza a Kalap utcán hazáig.

Hát így nem jutottunk be elsőre a Lájfba… és örültünk, hogy nem vertek jól szájba…

Aztán eltelt egy év, és híztunk vagy 10 kilót a rendszeres gyúrótermi elfoglaltságunknak és a közeli Mekinek köszönhetően. A Night-Mixből megtanultuk Sterbinszky, Dj Schulz és Tomka nevét, miközben titokban azért még bele-bele hallgattunk a jó öreg dancefloor világába is. Elindult a RAVE nation, dübörgött a Techno Trax, sárgállott a Nuclear Atmosphere és a kukásmellény. No meg jött a Members of MAYDAY!

Kitartó munkánknak gyümölcseként végre bejutottunk!!!! Egy álom valóra vált!!! Mi és a „Nagy” High-Life!!! Yeah!

3 gee barátom ingyenbelépőjének köszönhetően egy leiható kólát is kaptunk, amit gyorsan lehúztunk a nagy izgalomra. A kidobókon sikeresen átvergődve, a bejárat után rögtön az egykori vadászgép orra és első futóműve fogadott. A repcsi szárnya alatt lehetett lemenni a Galaxy nevű RAVE és Hardcore zenéket kedvelők pincéjébe, ahol go-go csajok ketrecben rázták magukat. Hát ilyet még nem láttunk élőben csak az alámondós NDK-s „szőr ki- szőr be” pornókazettákon, a bittos.

A lejárati lépcső mellett egy hatalmas tükörfelület volt, mely előtt előszeretettel ugráltak a gyúrós trikóban gizdázó panelházi suttyók újdonsült Nike Air Maxük légtalpát tesztelve… A DJ a tánctér feletti pulpituson fejünk felett kavarta a bakeliteket. Mert akkor még arról nyomták a zenét, nem laptopról. A bárpultnál zsúrpubik és kis gengszterek zúgatták magukba a viszkikókt. Mi meg csak lestünk, mint kezdő buzi a gőzben, Cherry Coke-ot szopogatva.

A szórakozóhely bejáratától felfelé volt az „igényes” terem, ahol új stílusú house zenéket nyomattak, kicsit válogatottabb közönségnek. A bunkók akkor még a 180 bpm-es RAVE-re verettek a Galaxyban. Később a fenti teremből lett a Funky-terem úgy ’96 környékén, miután a house zene levándorolt a Galaxyba…

A diszkó híre az első 5 év pörgése után kicsit lejjebb hagyott, így a bevétel kompenzálása érdekében ’96 tavaszán megnyitotta kapuját a „Tini dili”, azaz a „Kis hájlájf”. Ez volt a mi helyünk, gyerekek! A Hully-Gully-ból átszokott gagyi Oakley napszemüvegben és narancssárga ruhákban feszítő 14 éves tinik sorakoztak a bejárat előtt, akik soraiból messze kiemelkedtünk misztikusnak számító 17 évünkkel. Friss jogsival zsebemben, fehér ’75-ös ezerkecske Zsigámmal robogtunk a helyre úgy du. 5 körül. A legjobb parkolók a bejárat előtt hamar elkeltek, mert a várakozó kispunciknál nagy vonzerő volt egy Kispók vagy egy Zsiduli. A metálkék Trabik már akkor is csak a parkoló szélén kaptak helyet. Itt aztán ment az arcoskodás, hangnyomás, meg benyomás ezerrel. Üvöltött a Scooter, füstölt a gumi az 50 pacis Irmscher Wareszon, zengett a kiherélt Koppány dob a Kockaladán… Olyan volt a feeling, mint Ganxta Zolee „Keleti oldal” klipjében.

A kétkilós belépő árában 2 all inclusive kiskóla volt belefoglalva, mert a tinidiszkó idejére csak forró víz folyt a csapokból, hogy ne azt szlopálják a kismajmok a drága kóla és sör helyett. Persze a diákokon nehéz kifogni, így mindenki inkább a parkban itta a Barackos mókát* (*barackos móka: 2 literes kólás flakonban 0,5 liter Péter Pál barackpálinka, és 1 liter Hej-Hó almalé szakszerű összevegyítéséből nyert alkoholtartalmú hánytató folyadék)

Na a Barackos mókától kapott mámorunkban karmesterként ugrálva réveltük át a délutánt. Mert hát 9-kor zárta kapuit a „Kishájlájf” hogy rövid takarítás után átadhassa helyét a fizetős „Nagyhájlájf” elit közönségének. Szegény takarítónőket nem irigyeltem a mókáktól és kólától otthagyott rókák feltakarítása közben… az összetört poharakról ne is beszéljünk, mert akkoriban az volt a sikk, hogy a „TÖRJÖN?”, kérdés után válasz nélkül paccsant szét a kólás pohár a sarokban…

Aztán a discóból kijövet jött csak a para. A boroskólától megerősödött önbizalmú ifjúság a High-Life munkásszálló felöli parkolójában verődött össze rendre. Ilyenkor kezdődött a heti rendszerességgel megrendezett streetfight, azaz óbudaiak körében csak „nákker máláf”-ként emlegetett össznépi ütésváltás. Az indok soha nem volt tisztázott, de a lényeg, hogy a kaszásiak és óbudaiak között folyt a harc… repültek az üvegek, törtek a fogak és a csontok, de a következő péntekre valahogy mindenki felépült az ütközetre… Hát így teltek „unalmas” hétvégéink a Kalap utca és környékén, éveken át.

2-3 év kihagyás után utoljára ’99-ben voltam ott, mikor is megdöbbenésemre tizenhárom éves kislányok térdig letolt farmerban, átlátszó tangában villogtatták feneküket a baseballsapkás, bőgatyás hülye gyerekeknek. Az egyik kihívóan vergődő kiscsajszi mögé odasunnyogtam és belesúgtam fülébe:

„Ha ezt anyukád látná, büszke lenne rád!”

Erre a kiscsaj fülig vörösödve felkapta Miss Sixty naciját azt sprint… elég meggyőző lehettem 

A ’90-es évek végére sajnos a hely egyre jobban lezüllött. A fizetőképes fiatalokat a Cocktail, Dokk, Home, a Leroy café és Medúza Klub kezdte érdekelni. A Life közönségében megjelentek a rosszarcú bandák. Sorozatossá váltak a verekedések, késelések és drogos balhék, így 1999-2000 év fordulóján bezárta örökre kapuit a Híg Élet. Isten veled, emléked örökké bennünk fog élni!

A sors fintora, hogy a fiatalokat lezüllesztő helyből egy évre rá gyermek-kalandpark nyílt „Szöcskevár” néven. A kis lurkók most úgy ugrálnak a máig bent lévő vadászgép roncsai között, mint ahogy mi tettük anno 3 Redbull-viszki után! Vivát a jövő nemzedékének is!

A képekért köszönet jár Sansznak, a wiwes High Life-klub gazdájának!