Mókus sörkert - egy bölcsi evolúciója

Mint a mókus fenn a fán,

Az úttörő oly vidám...

Na, ismét visszatérünk Óbudára, mert akad itt még hely bőven. Mai állomásunk a kerület egyik legsikeresebb vállalkozása ebben a szegmensben, a főváros minden részéről érkeznek ide vendégek, és szinte mindig garantált a teltház.
 
Így késő tavasszal még aktuálisabb sorra venni a közeli kerthelyiségeket: szerintem ez az egyik legjobb - ennek a fent említetteken kívül a közeli Aquincum szálló (ma Ramada Plaza) vendégei is bizonyára örülnek.
 
 
Az egység fejlődését már 1981 óta folyamatosan szemmel kísérem, hiszen a kis Sanyika itt kezdte meg bölcsődei "tanulmányait" egyévesen - bizony, az utolsó népességrobbanás idején az egész épület az óbudai kiscsókáknak adott (napközi)otthont. Azt leszámítva, hogy az egyik rokon bácsit utánozva a mélytányérból próbáltam meg kiinni a levest, azt sikeresen magamra borítva, nem sok emlék maradt meg róla.
 
1990 után beköltözött az épület Óbuda utca felé eső részébe a kerületi MSZP, pár évvel rá pedig nyílt egy fapados söröző a Mókus utcai fronton  - akkor még Kismókus néven, ha emlékeim nem csalnak. Akkor (ez úgy 10 éve lehetett) még semmi vendéglátóipari jellege nem volt a helynek, egyszerűen olcsón lehetett kapni sört meg pörköltet.
 
Ám többen lehetőséget láttak a gyönyörű, macskaköves utcában, a Szt. Péter-Pál templom mellett fekvő sörözőben, így nemsokára kívül-belül teljesen felújították a helyet, hogy a szomszéd Kéhli vendéglő modern párjává válhasson.
Ma a Mókus sörkert és étterem téliesíthető terasszal, kerthelyiséggel és persze kellően nagy beltérrel rendelkezik, és minden igényessége ellenére bármikor betérhetünk ide akár csak sörözni is.
 
Na, végre egy inbeves hely, ahol a sörcég szinte teljes termékportfólióját végigpróbálhatjuk: csapolt Borsodi, Beck's és Staropramen (végre nem Stella!), üveges Hoegaarden, Bellevue Kriek (kb. mint a Márka meggy pezsgősüvegben), Leffe Blond-Bruin, LöwenWeisse, meg persze a Borsodi Bivaly! Persze ne a Flórián borozó áraira számítsunk, de azért ugye nem lepődtünk meg nagyon? A csapolt sör hőmérsékletével sajnos nem voltam mindig 100%-ig elégedett, de az üvegesek eddig mind hibátlanra sikerültek.
 
Kajálni is szoktunk néha: 2000 Ft alatt már jól lehet lakni, ami szerintem reális: az adagokkal nem spórolnak. A kiszolgálás gyors és udvarias - Csabi, az üzletvezető pedig a vendégek között szokott cirkálni csúcsidőben és személyesen is köszönti őket. A családias hangulat így még egy ekkora helyen is megmarad, Óbudán ez már csak így van!
 
A további részletekért érdemes ellátogatni előbb a honlapra, de méginkább személyesen a Mókusba... én már alig várom, hogy vizsgák után ott sörözgethessek, ahol lassan 30 éve túrtam a homokozót :))
 
...ajkáról ki se fogy a nóta!
Ha tábort üt valahol,
Sok kis pajtás így dalol,
Fújja estig, kora reggel óta!