Méltatlanul kifelejtettük eddig kocsmablogunkról Óbuda déli kapuját, a Kolosy teret és vidám italozóit. 

Itt aztán mindig van élet! A piac közelsége, a hegy lába, a HÉV-megálló, a számos busz végállomását összefoglaló Újlaki templomtér mindig összehozza a jó embereket és a szomjas arcokat.

A közelben lévő Evező utcai Csengődi Aranyhomok Szakszövetkezet Poharazót, és az idő közben Evező Sörözővé átalakult Mini Büfét már bemutattuk korábbi cikkeinkben, de a Csemete utcai vendéglátó egységeket még nem vettük górcső alá!

Talán kezdjük rögtön a Fapados Poharazóval!

Az 1993-ban nyílt poharazónak helyt adó épület nagy múltra tekint vissza. A Csemete utca elején található épület az 1900-as évek elején volt Göttler Kávéháza, a 60-as 70-es években háztartási bolt, a külső piac lebontása után pedig talán húsboltként is üzemelt.

A tulajdonos 93-ban nyitotta meg a borozót, mely nem csak italmérésre, hanem Óbuda történetének áttekintésére is kiválóan szolgál. A poharazóba belépve rögtön feltűnnek a falra akasztott régi fényképek, képeslapok kinagyított képei, melyekről nyomon követhetjük a Kolosy tér fejlődését az 1900-as évek elejétől a 80-as évek végéig. 

A fényképeket nézve újra kisgyerekként éreztem magam! 6-éves koromig ugyanis a hegyen laktunk nagyszüleimnél, így minden hétvégén kötelező program volt Nagyapám piros 105-ös Skodájával ledöcögni a hegyről friss húst, zöldséget, pékárut venni a Kolosy piacon. Míg Nagymama válogatta az ebédnek valót, addig Papa megvette a Népszabadságot, nekem pedig a Dörmögő Dömötör legújabb számát a kedvenc újságosunknál! Hejj, milyen boldog idők voltak ezek!!!

Egy kis képnézegetős nosztalgia után I. Sanyival rátértünk az italválaszték szemlélésére.

Nini, van cintányéros bor!

Kértünk is gyorsan 2 nagyfrecsót rizlingszilvániból. Hát ez annyira nem volt jó ötlet, így hamar áttértünk a klasszisokkal jobb rozé fröccsre. Frecsónkkal kezünkben, szóba elegyünk a tulajdonossal is. A kedves kocsmáros úr büszkeséggel mesélt kocsmájának nyitásáról és a környék történelméről. Legérdekesebb sztori az italozó belső helyiségének falát díszítő „freskó” születése volt:

„A borozó nyitása után sokat járt be hozzám egy alkoholista, drogos fiatal művészgyerek, akinek sosem volt pénze italra. Fene a jó lelkemet, hát megsajnáltam a fiút, így felajánlottam neki, hogy kifestheti a helyiség belső falát némi hitelre piálás fejében. Őszintén szólva egy rossz kisfröccsöt nem adtam volna a drogos gyerek művészi hajlamáért, de kapott tőlem egy esélyt. A srác pár nap múlva hozott egy bőröndnyi festéket, felrajzolt 3 keresztet a falra, majd leült a földre italozni. A dühtől majd felrobbantam, hogy mit heverészik itt a földön munka helyett, így mérgesen otthagytam és elmentem víkendezni. Hétfőn azonban majd hanyattestem a meglepetéstől! A kocsmám falát egy borospince jelenetet ábrázoló igazi műremek díszítette! A freskó a mai napig a borozóm dísze, és büszkén mutogatom mindenkinek!”

Gyertek el, érdemes megnézni!

A Fapadosban mindig olyan élet van, mintha Olaszországban lennénk! A hangulatos, szépen felújított óbudai polgári épület bejárata előtt kis terasz rész van kialakítva. Az utca és a kocsma vendégei a duplaszárnyas, zsalugáteres ablakon át diskurálnak egymással. Itt mindenki ismer mindenkit, nincs hangos szó, csak, ha meccs van.

Múltkor még egy öreg olasz is a vendégek közé keveredett. Félig olaszul, félig magyarul próbálta felvenni a ritmust a helyiekkel, több-kevesebb sikerrel. Nem hiába tért be ő is ide inni.

Már csak egy szép portál tábla hiányzik a hely őszinteségéhez, mert a sablonos zöld alapon fehér betűs kiírás elég siralmas egy hangulatos borozóhoz. Talán egy hajlított neoncsöves folyóírásos Fapados Poharazó felirat illene ide a leginkább.

A Fapadostól hál’ istennek nem kellett túl messzire menni a következő sörért, hiszen egyből falszomszédja a Sörpatika! Szépen megfestett külső portálját sajnos sikerült elrondítani egy zöld Borsodis felirattal. Miért kellett ez, emberek? 

A biztonság kedvéért itt is megittunk egy báritalt, hogy kipipálhassuk ezt a helyet is. Sajnos itt a hangulat már meg sem közelíti a Fapados olaszos temperamentumát, de a pultos srác invitálását habozás nélkül elfogadtuk egy sör elfogyasztása erejéig. Békés, rendes hely volt ez is.

A Csemete utca amúgy Óbuda Liszt Ferenc tere! Egymást érik a borozók, sörözők, bárok, éttermek, kaszinók! 

A Sörpatika mellett szintén egy bár található, de ide már nem ültünk be, mert éppen zárt. Nem baj, majd legközelebb!

Hazafelé indulva, az egykori piac területének üres placca mellett elhelyezkedő üzletház falánál egy pillanatra megálltunk. Az utcafronton egy kissé rozsdás boroshordót formázó cégér lóg egy láncon.

Ez az egykori András Pince-borozó megmaradt emléke, ami anno az üzletház pincehelyiségében volt található.

A borozó sajnos bezárt úgy 8-10 éve, pedig egyik kedvenc törzshelyünk volt. Amíg a tulajdonos vezette az üzletet, addig közkedvelt borozó volt minőségi palackos borokkal, magyaros bőségtálakkal, sült hús zsíros kenyérrel és lilahagymával… igazi hedonista élmény volt ez egy szárnyát próbálgató ifjú alkoholistának! :-)

Éjszakákig tartó mulatozások folytak itt egy-egy születésnapi ünneplés alkalmából. Járt ide egy magyar népzenész társulat is keddenként, így ingyen és bérmentve hallgathattuk a citera, tekerőlant, és furulya nyenyerészős hangját borgőzős éneklésbe merülve. Nem zavartunk senkit, hisz 2 emelet mélyen a pincében voltunk.

Éjfél után, záróra közelében a tulaj legnagyobb örömére sokszor felhangzott a „Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem megyünk mi innen el, míg a gazda, házigazda furkósbottal ki nem ver…” című, közkívánatra továbbivós nóta.

Ejj, de szép emlékek voltak ezek…