Az Óbudakocsma megszokott profiljától kicsit eltérünk ma - legalábbis első látásra azt hihetnénk. Az "Örök rangadó"-hoz hasonlóan itt is kicsit egyedi értelmezésben láthatjuk viszont a cégért, ugyanis szó szerint "hentesárú" szerepel a homlokzaton, de ezt már nem volt szívem beírni a címbe.

A Jánert már nagyon régóta ismerjük: a családdal is gyakran zarándokoltunk el idáig a Flórián tér környékéről a közeli piac helyett, annyira jó árut lehet itt kapni. Pedig azért a Piac se semmi.

Pont a Margit híd irányába közlekedő "6-os, 86-os" buszok Tímár utcai megállójánál vagyunk, a Szentiványi Varga Pékség és a sarki zöldséges között - ide beszéltünk meg nathanp barátommal egy szombat délelőtti találkozót, ami a magamfajta későnkelőnek egy kisebbfajta próbatétel volt. De mégis sikerült.

Rikító vörös betűk, vörös redőnnyel, hívogató krétával teleírt táblával - innen informálódhatunk az aktuális főbb árakról.

Nem sokkal dél előtt érkeztünk meg, és az egy órás zárást követve a grillpultot már takarította a személyzet: szerencsére még sikerült azért pár utolsó húsdarabot megkaparintanunk. Kaptunk egy helyben felszeletelt tarját egy kis májashurkával. A tálalás teljesen egyéni kérésre, abszolút spontán történt: kaptunk alá szép papírtálcát műanyag evőeszközökkel, fehér kenyeret, mustárt, kovászos uborkát.

Mint minden rendes és klasszikus hentesüzletben, itt is rögtön a könyöklőn fogyaszthattuk el az egészet - persze nathanp nem bírta ki, és mindent dokumentálni akart a tálalástól kezdve a teljes berendezésig bezárólag. Szerencsére a személyzet teljesen normálisan áll hozzánk - pedig a húsbárdokat figyelve nem szívesen kerültem volna összetűzésbe egyikükkel sem. Különösen nem a nagyhangú, bajszos bárdfelelőssel.

Nem sokáig rejtőzködtünk: pár perc után elmeséltünk nekik a kocsmablogot, ők pedig készséggel számoltak be a hentesüzlet történetéről. Leginkább az üzletvezető volt közlékeny, aki pozíciója ellenére nem félt kitakarítani a grillt.

Egészen addig abban a hitben voltam, hogy a tulajdonos családneve a Jáner, de felvilágosítottak, hogy ez bizony János és Erika nevére utal: ők a tulajdonos házaspár. Az üzlet amúgy szinte egész Magyarország területéről szerzi az alapanyagot, nincs kizárólagos beszállítójuk. Ők is nagyon sok, környékbeli étteremnek szállítottak éveken keresztül: a szépemlékű Császárkert meg a Zöld kapu is tőlük kapta a húst sokáig, de most is vannak óbudai partnerüzletek változó jelleggel.

Bár a személyzet elmondása szerint szombat dél után már nem érdemes ételt árulni, utánunk rögtön jött pár melós - félve, hogy felesszük előlük az árut -, rajtuk kívül pedig egy közel tízfős, öltönyös csoport is csalódottan fordult vissza az áruhiányt látva, "pedig annyi jót hallottak a helyről". Kereslet tehát van bőven, és talán több is lehetne.

Hogy teljes legyen az óbudai élmény, a kiadós ebéd után át/lenéztünk a Csibébe is, ahol a törzsvendégek már kevésbé voltak lelkesek a fényképezőgép láttán:

-Te, nézd már, fényképeznek!

-Mi? Hol?

-Ők, ott, fényképeznek. Gyerekek, figyeljetek csak, minek csináljátok ezt? Ezzel az emberi jogainkat sértitek.

-De hát csak a berendezést fotóztuk, meg hát az Óbudakocsmától vagyunk, ilyen helytörténeti rovatot vezetünk, itt a névjegyk...

-Az engem nem érdekel, láttam, engedélyt mutassatok! Ti cimkéztétek fel az autókat is tegnap hajnalban itt a környéken és fényképeztetek mindent!

-Mi? Dehogyis...

-Na mindegy, gyerekek. Igyátok meg, és menjetek, jó?

A fényképekért köszönet még egyszer nathanp-nek + az utolsó, cégéres fotó forrása a norc.hu