A Kerék vendéglő

Óbuda egyik legkedveltebb étterméről írok ma, és hogy miért éppen én?

  • A szerkesztőség többi tagjának a véleménye megoszlik a Kerékről, ellenben nekem pár éve a kedvencem.
  • Gyalog kb. 1 percre lakom az egységtől.

Faterom a 80-as években taxisként (micsoda helyekre lehettek fuvarjai: Halló bár, Ferde lámpa, Szamovár, Ibolya, Te + én...) többször füstölgött, amikor a diszpécser nem tudta pontosan, hogy most a Kerék utcából vagy a Kerék vendéglőből kell-e felvenni az utast - szóval kb. hároméves koromtól fogva már csak "szakmai" szemmel figyeltem a Kereket. És furcsamód egészen 2007 végéig nem merészkedtem be.

A vendéglő a San Marco utca bevezetőjeként szolgáló Bécsi út egy "mellékvágányán" található a 103-as szám alatt, a Viador utca sarkán. Az éttermet az 1900-as évek elején nyitották, az akkor még földszintes épületben. Az emelet csak az államosítás után került rá a házra, ahogy a kerthelyiséget is csak az 50-es években képezték ki a környező házak udvarát felhasználva.

Klasszikusan barátságos a külső: bejárat az étterembe rögtön a sarkon, illetve nyáron a kerthelyiséget a lépcsőházon keresztül, a postaládák mellett elhaladva közvetlenül is megközelíthetjük. A Keréknek van egy 70-es éveket idéző, világító kerékmintás reklámja, és emellett van egy autentikusabb megjelenésű, kerék formájú cégére is - mindenki elégedett maradhat így.

A belső tér meglepően gazdaságos: egy kétszobányi helyiségben ülhetünk le a kb. 6 kialakított box (jobboldalt), valamint egy nagyobb asztal (baloldalt) valamelyikéhez - mégsem érezzük magunkat feszélyezve akár a többi vendég vagy a személyzet közelsége miatt. Vigyázat: az étterem (talán éppen ezért) nemdohányzó! A falakon mindenhol a régi Óbudáról készült képek-rézkarcok láthatóak, semmi sallang vagy giccs. A boxok elválasztófalainak faléceit rozsdabarna festékkel mázolták le.

Eddig bármikor mentem, mindig egészségesen sok vendég volt: télen-nyáron, ebédidőben, délután, este - de helyet is mindig kaptam.

A kisterem végében szokott a harmonikás bácsi helyet foglalni: zárás előtt mindig tesz egy jutalomkört, nem túl olcsón (Lajos bácsival ellentétben). Egy ötszázasért nekem csak egy nótát játszott el, igaz, egy ezresért már hármat. Kicsit hasonlít a módszer a zenegépek árazásához.

Amiben viszont a Kerék a környéken felülmúlhatatlan, az a kerthelyiség. A környező házfalaknak és a napfénytetőnek köszönhetően szinte mindig árnyékos, még a legforróbb napokon is. A tulajdonos és a személyzet a hosszú évek alatt egy kész arborétumot rendezett be itt: van a kertben leánder, borostyán és számtalan számomra azonosíthatatlan, egzotikus megjelenésű növény meg bokor. Az asztalokat zöld-fehér kockás abroszok borítják, ahogy azt a III. kerületben illik.

A kiszolgáló személyzet középkorú úriemberekből áll, ők klasszikus, nem lehúzós felszolgálók, kifogástalan modorral. Hatalmas pluszpont még, hogy németül is jól beszélnek - nemhiába látogatják a vendéglőt külföldiek is rendszeresen. A rendelést volt már, hogy elkeverték, de mi boldogan megettük a másik fogást is :)

A konyhát én csak dicsérni tudom, bár itt is megtalálható a minden magyar étteremben kedvelt olajos-paníros vonal - nem ajánlom ezt a szegmenst mindennapi fogyasztásra. A Sziget ideje alatt minden délben ide vonultam le ebédelni, szigorúan zöldkörettel: tehát azért kímélő menüt is kaphatunk. A konyhafőnök napi ajánlatát én mondjuk mindig szkippelem, mert annyival nem tűnnek csábítóbbnak vagy olcsóbbnak, mint az á la carte.

Sörből AB-InBev termékeket kaphatunk elsősorban: csapolt Stella, üveges Beck's - de van üveges Pilsner vagy Edelweiss is a hűtőben.

Nálam szinte minden kategóriában kedvenc a Kerék - csak remélni tudom, hogy sokáig így marad még. A forgalmat és a színvonalat figyelve erre minden esély meg is van.

A cikkben köszönettel használtam fel adatokat Gálosfai Jenőné - Kockás abrosz, jó kadarka című könyvéből, amelyről hamarosan egy ajánlót is olvashattok!

Ja, és a térképen ez is megtalálható!