Az óbudai Gödör söröző

No, Gödör klub, söröző, borozó szinte minden kerületben van: nekünk is jutott egy belőle. Frekventált helyen található: a Lajos utca forgalmasabbik részén, a Dereglye utca sarkán, pont a Régi Sípossal szemben helyezkedik el ez a szuterén helyiség.

Szintén régi darabról van szó: amióta eszemet tudom, azóta már kifigyeltem a 6-os, 86-os buszokon utazva. Igaz persze, az első látogatásom alig 2 éve esett ebben az egységben.

Itt is lépcsőn kell leereszkedni a régivágásúan lakkozott lambériás sörözőbe. A bort semmilyen formában nem ajánlom, a csapolt Ászok helyett is inkább válasszuk az üvegeset, mert nem garantáljuk a jó minőséget máskülönben.

Ez a kocsma tipikus példa arra, hogy egy jó pultoscsajjal iszonyat forgalmat lehet generálni. Nem tudom, ki a tulajdonos, de nem hülye a pók. Az utóbbi időkben 3 kiszolgálóhölgyet is meg sikerült ismernünk, és mindhárom a feltűnően dekoratív kategóriába tartozott. Ez a vendégeken is megfigyelhető volt: többnyire harmincas éveiket taposó férfiak járnak ide a pultot támasztani, akik abban a reményében magyarázzák el a világmindenség értelmét a kocsmárosnének, hogy hátha egyszer makkvégre tudják kapni. Kicsit szánjuk is a folyamatosan be-beszállingózó fiatalembereket, ahogy ott próbálkoznak görcsös akarásukkal. Mi pedig leülünk szépen egy asztalhoz, megcsodáljuk a csajszi tökéletes melleit, koccintunk és kész. Semmi stresszelés, jópofizás, jattolás a vizuális élményért.

Szeretjük ezt a helyet, persze nemcsak a személyzet miatt: itt sincs semmi flanc, egy nagyon őszinte kocsma. Zenegép a sarokban, külön helyiségben a játékgépek néhány függővel, nem pittyegnek hangosan a fogyasztó vendégek között. Az árak itt is már a Faragó borozóból ismert módon sablonbetűkkel vannak kimatricázva, a falakat régi, a sörgyárak által mindenhol biztosított kocsmai POS (Point of sale) plakátok ékesítik. Persze az italok minősége meg az összhatás annyira nem meggyőző, hogy egész estéket töltsünk itt el asztaltársaságunkkal, de egy valamirevaló belső-óbudai túrán mindenképpen érdemes beiktatni a Gödört is állomásként.