Kitekintő - A Budai XI. 3. rész - Barak pub, Klub Szocreál, Oportó borozó, Bajor söröző

Na, kedves budai és vidéki kollegáim. Legutóbb az ötödik stációnál, a Borpatikánál hagytuk abba - és még csak most érkezünk a feléhez.

6. Klub Szocreál

Itt történt az útvonalmódosítás az előzetes tervekkel ellentétben, de annyira nem bántuk. A Bercsényi utcában található Szocreálnak van saját honlapja is, ahol sajnos nem találtam választ régi kérdésemre, hogy mi volt a hely neve eredetileg.

Ugyanis ez a pincekocsma tényleg úgy maradt. Nemcsak a Csérin összevásárolt régiségekkel, lomtalanításkor kiguberált bútorzattal rendezték be a helyet retrósra, hanem ahogy átvették az új tulajdonosok, olyannak is hagyták meg. A szóbeszéd úgy tartja, hogy eredetileg a pénzhiány miatt nem nyúltak hozzá az ivóhoz, aztán rájöttek, hogy ebből még egy erős imázst is ki lehet alakítani. És már csak pár korhű propagandaposztert kellett beszerezni, az egyetemisták pedig még hálásabb fogyasztók lettek.

Ocsmány, műtőkre emlékeztető, hideg blendamedzöld falicsempék, alul műlambéria, vörös műbőrrel kárpitozott ülések, az itallap szabványbetűs matricákból kirakva, kőkemény. Ettől függetlenül nem ragadott magával az a kellemes érzés, mint a Bambiban, kb. mintha egy nyilvános boncteremben kellett volna tartózkodnunk.

Kizárólag Heineken-portfóliót láttam: Soproni, Gösser, Heineken. Unalmas, de legalább friss és hideg mindegyik - a méltányos árakat pedig egyértelműen az egyetemistákra szabták.

Említést érdemel még a csocsóasztal a lejáratnál: szinte soha nem áll üresen, a meglehetősen fiatal vendégsereg fáradhatatlanul tekeri, kihívókból és ötvenforintosokból pedig sosincs hiány!

 

7. Barak pub, avagy az ex-Portásfülke, a Hunor sörbár

Ahogy a beharangozóban is írtam, eredetileg a Szavanna ivó (ez nem egy személynév) lett volna a célpont, de ők előrelátóan idejekorán bezártak, így esett a túravezetők választása inkább a hajdani Portásfülkére - Hunor sörbárra.

A Portásfülke becenév sokaknak beindíthatja a fantáziáját - nos, a hajdani tákolmány eredetileg tényleg az volt. Életem első Budai XI-én, 2007 nyarán még ebben a fülkében toltuk le az utolsó sörök egyikét, és hánytuk a cigánykereket a Karinthy Frigyes út kellemesen meleg aszfaltján.

A helyet többször bezárták, majd újranyitották - legújabb formájában egy gyönyörű gerendaház képében született újjá Barak pub néven, éjjel-nappali nyitvatartással, mindenvivő, murvás kerthelyiséggel.

És már megint Arany Ászok... kicsit lehangoló, hogy fővárosunk (és hazánk) szinte minden kocsmájában 90%-ban csak a Három Nagy (Heineken, SAB-Miller, AB-InBev) termékei közül választhatunk, hol vannak a házi sörfőzdék, kisebb márkák, Wernesgrünerek?

Ennek ellenére a Barak szuper hely, a pult mögött egy életvidám, fiatal pár állt és szolgált ki minket szakszerűen, barátságosan.

A faházjelleget csak erősítik a hangsúlyos tartógerendák a mennyezeten, valamint az ízléses faasztalok.

Most, hogy jobb már az idő, alig várom, hogy visszatérhessek a kerthelyiségbe is!

 

8. Oportó borozó, avagy a Villamos

...a Bercsényi utca következik! Ahol a pultos úr (hasonlít Luki úrra a Galagonyából) már a fejét fogta, amikor becsődült az osztálykirándulásra emlékeztető társaság:

-Nem hiszem el, bassza meg, ez már megint a Budai XI... Barna, honnan hoztad már megint ezeket az állatokat?!

Nem nagyon értem amúgy az öreget: azt a félórát mindenki kibírja, és szerintem egész héten nem kapott annyi jattot, mint ottjártunkkor. Mi lett volna, ha még kedves is..?

Az Oportó berendezése kimondottan ekletikus: a falakat a Program presszóhoz hasonlóan újságpapírok "díszítik", melyek nagy része valamiért török nyelvű. Biztos éppen azt tudtak csak nagytételben szerezni.

Bár a kocsma a szuterénben helyezkedik el, az utcával egy szinten, egy galérián egy villamost is berendeztek a tulajdonosok faülésekkel, kapaszkodókkal. Mindig szerettem volna felülni oda, de persze minden paraszt egyetemista már kora délután feltelepszik oda, én meg állhattam lent a pultnál.

 

9. Bajor söröző

Beértünk a célegyenesbe. A Budai 11 - XI utolsó három állomása ugyanis a hagyomány szerint mindig ugyanaz a három söröző a Karinthyn, most az elsőt vesszük szemügyre.

Itt viszont bármikor örömmel töltenék el egy egész estét, természetesen kihasználva az egység híres konyháját is. Nem kell a sok sör után megéhezve beérni az undok sósmogyoróval, csipsszel, ropival - adják a kanáriknak, ha nem sértődnek meg! A favorit pizzák és megszokott éttermi fogások mellett egy igazi bajor ételspecialitást is rendelhetünk: bajor füstölt-sült tarját kenyérrel. Azért a helyükben (már csak a név miatt is) megpróbálnék valami weißwurstot senffel és sauerkrauttal a kedves vendégeknek elérhetővé tenni. Na jó, van még Bajor pizza: tejföl, sajt, juhtúró, csülök, lilahagyma, kapor. Biztosan nagyon finom, de kétlem, hogy az Oktoberfesten a Löwenbräu-sátrak mellett ilyet nyammognak a lederhoseban.

Viszont amit nagyon hiányoltam az előző állomásnál: itt van csapolt bajor házisör is, HBH néven fut - a többit csekkoljátok le a honlapon!

Összességében: vállalható árak, jó sörök, jó kaják, fiatal közönség, és szinte mindig tele van. Nem árt korán odaérni - nem úgy, mint ahogy nekünk sikerült :))

 


A Budai XI - 11. befejező részében legközelebb a Cardial és az Aranykorsó sörözőket mutatom be.

A térképen természetesen továbbra is minden helyet beazonosíthattok!