Don Pedro söröző

Nos, kedves III. kerületiek, szimpatizánsaink és irigyeink! A neten és a nyomtatott sajtóban is megjelentünk már, van rajongói klubunk a Facebookon - mi kellhet még?

Hát az, hogy a közösség tagjai is beszálljanak a játékba - első olvasói beszámolónkat van szerencsénk ma közzétenni: speed fedőnevű sporttársunk osztotta meg velünk élményeit a békásmegyeri Don Pedróról.


Bár régebben jómagam is a harmadik kerületi lakos státuszt élvezhettem majdnem egészen pontosan két évig, és mostanában is arrafelé járok iskolába, sajnos a korábbi BMF-es éveken kívül nem túl sok kapcsolatom volt a helyi kocsmákkal. Nemrég azonban tudomást szereztem egy baráti hangulatú kis helyről, mely Békásmegyer központjától nincs is messze.

A Don Pedro egy panel aljában helyezkedik el, gyanúm szerint rögtön az első emeletet is elfoglalva, mivel belépve a pulttól balra rögtön egy lépcsőbe botlunk, amely a galériára vezet. Összesen az egész hely nem túl nagy, ha 20-25 ember elfér ott, akkor már sokat mondtam, és kihasználtunk minden létező helyet (például a négyet a csocsóasztal mellett is - mivel az is van). Az ülőhelyek nagyobb része (gyaníthatóan máshonnan kiszuperált, de ide még tökéletesen megfelelő) fotelek és díványok formájában áll a nagyérdemű rendelkezésére.

Fogyasztanivaló tekintetében van itallap, és a pultos hölgy is kifárad hozzánk a rendelést felvenni. Csapolt sörökből Carlsberg és Dreher van (általában készlettől függően), míg üvegesekből már jóval bővebb a választék (Pilsner, Dreher, HB, Amstel, Edel, Tuborg), aki innen nem tud választani, az ihat bort (120/deci), illetve mindenfajta rövidet is, a kínálat tisztességes. Ételből sajnos csak ropi van, itt azért igazán elférne némi chips, vagy hasonló ropogtatnivaló is, bár igazából a legboldogabb akkor lettem volna ottartózkodásom idején, ha lett volna valami kis melegszendvics, vagy akár zsíroskenyér is pult alól.

A már korábban említett csocsó mellett van játékautomata is, illetve a kilencvenes évek slágerei folyamatosan szólnak a hangfalakból (ottjárttunkkor egymás mellett bőven megfért a Hónaljmirigy-Bonanza-Edda-Mr. President-Sub Bass Monster-Metallica kombináció is). A WC is igazi oldskul lepukkant hangulatot idéz: a fajansz elválasztója egy fix bezárásra alkalmatlan harmónika-ajtó (melyet majdnem sikerült rosszul össze-harmónikázni becsukáskor), valamint a piszoárt sem sikerült lehúzni. Ellenben olyan közel van a pulthoz, hogy biztos vagyok benne, hogy egy nagyobb akciónál minden kihallatszik.

Az egész helységet bejárja a cigifüst, ehhez elég, ha csak ketten-hárman dohányoznak, és mivel túl sok ablak nincs, így ez benn is marad - tanácsos olyan ruhában jönni, aminek ez nem lesz gond. A fenti design is megérdemel pár szót, ugyanis a falat különböző kézi rajzok díszítik, és a dekorok között található a hajlított vas-margarétacsokor, csakúgy mint a varrógép alkatrészekből épített korlát is.



Árkategóriája a helynek közepes, egy korsó Dreher plusz egy 2-1-es VBK és egy ropi volt picivel több mint nyolcszáz forint. Kellemes kis hely, esténként sincsenek sokan, általában a helyi törzsközönség tölti meg észrevételezésem szerint. Pozitívum még, hogy ha kitöltünk egy kis adatlapot (név-telefonszám-születésnap-stb), akkor vállalják, hogy egyrészt SMS-ben jön mindenféle akcióról üzenet, másrészt pedig a személyes ünnepekkor akció/ajándék van. Erre kíváncsi leszek, úgyhogy ha bármi ilyen történik, ígérjük, visszatérünk!

Cím: Hollós Korvin utca 2.

 

Hát igen, itt az ideje egy újabb békási túrának, én a nyári KFT-koncert óta nem jártam arra - na meg úgy láttam, újranyitott az Estike presszó is, ami mindenképpen követeli a látogatást...


Az utcai kép forrása ismét az általunk nagyrabecsült norc.hu.