Rekettyés a Hármashatár-hegyen

Lajos Atya barátunk előző cikke az aquincumi rekettyésről azonnal eszembe juttatta a hármashatár-hegyi Rekettyés „turistaházat”.

„Újra itt a nyár, int a napsugár”, énekelte Fenyő Miki, és tényleg, a tavasz idén is kimaradt. A madarakon kívül a motorok is hallatják hangjukat, dübörögnek a lóerők, kerekedik a lányok segge a hátsó üléseken, csodaszép…

Mi mást tehettem volna ezen a gyönyörű hétvégén, mint felnyergeltem a lovamat, és megcéloztam a Hármashatár-hegyet. A Szépvölgyi úton felfelé haladva ismét rá kellett döbbennem, hogy az egyenetlen úttest táblát elég lett volna egyszer kitenni Hegyeshalomnál. A long cruiser kirázta belőlem a lelket is, de megérkezve a Rekettyésbe rögtön megnyugodtam.

A kerthelyiségben idősek, fiatalok tömege, a bogrács alatt ropog a tűz, dalok szállnak a szélben… Sok fiatal pár érkezett karonülő kisbabákkal is, akiknek szirénázó hangja felveri az erdő nyugalmát. Nem baj, csak így tovább, sokasodjon a magyar! (Mutter is mindig ezzel a témával támad, hogy mikor jön az unoka. Én meg attól félek, hogy nehogy beállítson valaki, és kiderüljön, hogy már rég dédnagymama!) 

Karnyújtásnyira a hegytetőn gyönyörű panoráma tárul elénk. Lábaink alatt csaknem Budapest egészét megcsodálhatjuk. És alig jöttünk ki a város forgatagából. A legtöbben gyalog vagy biciklivel érkeztek.

Sajnos a megközelíthetősége az egyetlen negatív pontja az egységnek. Esetünkben a kocsmatúra valódi túrává kell, hogy váljon. Én ennél most kényelmesebb voltam, viszont így kimaradtak a fröccsök. 

A belső térbe toppanva a pult előtt kígyózó sort belepi a konyhából kiáramló füstfelhő. Mari néni valamit odaégetett. Nem gond, ajtó-ablak kinyit, Marika néni leveszi az égett edényt a tűzről, és már meg is pillanthatjuk a pultoslányt. Kérhetünk tőle sört, bort, pálinkát, és természetesen jobbnál jobb étkeket is. Tényleg nagyon hívogató az étlap: a zsíros brúgótól a bablevesen keresztül a kemencében sült csülökig minden megtalálható, ami egy rendes ember gyomrát „megdobogtatja”. Azért a hölgyeknek és Merdzsós Zsatának is akad a fogára való a széles salátaválasztékból. Az étel-ital árak közepesek. De ne felejtsük el, hogy ez azért nem egy talponálló-köpködő. Ne 500 Ft-tal induljunk el, mert innen hazaszaladni nem szotyó! 

Télen sem kell a Rekettyést hanyagolnunk, hiszen a beltér eredeti fatüzelésű kandallóival, fa asztalokkal, padokkal, kanapékkal, erdei hangulatával kifejezetten romantikus, és nincs is itt sok román típus. (lásd: Lugas(os), Müller). Ráadásul koncerteket, bulikat is szerveznek. Ma „Táncosokkal farkalókkoncert lesz.

Nagyon meghitt a fíling télen-nyáron. Itt aztán tényleg teljesen kiszakad az ember a hétköznapok szürkeségéből.


A térképen is megtalálhatod a Rekettyés turistaházat!