Heti túránk programjaként a békásmegyeri italozókat tűztük ki célnak. 17.00-kor mindenki vidáman eldobta az egeret kezéből és csillogó szemmel hagyta el a „gyár” kapuját…megyünk túrázni!

Muffaló Bill barátunk előző napi Patkó Bandiban történt beseggelésére hivatkozva felajánlotta nekünk lovaskocsiból avanzsált dzsipjét, hogy a szakadó hó se lehessen leküzdhetetlen akadály túránk teljesítésében. Utólagosan is kösz Pádre! Jó volt az üdi?

Néhány bozóton és járdaszigeten átugratva siettünk úti célunk irányába, majd egy parkolóban terepjárónkat elhagyva megláttuk a CSODÁT!

A helyet megpillantva szívverésünk gyorsult, és tétova lépteink futóléptekbe mentek át, mert mindannyian csak egyre gondoltunk: "Vajon ez a hely még megvan? Nem zárták be?"

Drága Barátaim!

Többen jeleztétek, hogy tegyünk említést az íszt szájdon található Patkó Bandi Étterméről.
A csehó ugyan nem óbudai, és nem is kifejezetten kocsma, de a köz érdekében átmentem a nagy vízen, mint Mózes a zsidókkal a tengeren, és meglátogattam ezt a sokak által kedvelt helyet.
Természetesen nem volt számomra idegen, hiszen középiskolai, már akkor masszív alkoholista barátaimmal gyakran betértünk ide.

Ha jól tudom, Patkó Bandi somogyi betyár volt. Rossz ember nem lehetett.

Hú de jó panelkocsma ez a Kismatróz! Itt aztán sok jó ember kishelyen is elfér, mert, ha nem, akkor sem lesz nagyobb ez a hely! De így szép ez a kétoldali bejáratú, panelházi garázsból és lépcsőaljából kialakított ivó, mely a Matróz utca békés szigetén tanyázik a Szentendrei úti folyam egyik mellékágán.

No egy kicsit elmentem homéroszi pátoszokba, úgyhogy gyorsan visszavetődök a jelenbe, mint részeg sellő a Garancsi-tó partjára… (lásd: Üvegtigris 2. Hacser Józsa sellő alakítását)

Szóval ez egy őszinte hely, ahol este 10-ig mindig fogadnak egy jó sörrel, vagy fröccsel. A pultos hölgy –Éva-, a belépésünk után egyből széles mosollyal fogadott úgy negyed 10 tájékán, pedig már nem voltunk túl szalonképesek a túra előző stációi miatt. Az első kérdése rögtön az volt, hogy milyen zenét szeretünk? Ezen egy kicsit meglepődtünk, de nem voltunk restek egy kis Guns’n’Roses-t kérni, melyet kedves pultos hölgyünk még szélesebb mosollyal orcáján el is indított a kazettás dekkjén.

Ahogy ígértük, nem kizárólag Óbudát és a III. kerületet fogjuk feltérképezni, hanem -ha arra találjuk érdemesnek- Buda és Pest jellegzetes helyszíneiről is mindenképpen említést fogunk tenni. Ebben az esetben (Bem József tér, Frankel Leó utca) talán nem is lövünk annyira mellé, ha a III. kerületről beszélünk: kevesen tudják, de egészen 1950-ig, Nagy-Budapest megkreálásáig a III. kerület határa egészen a Margit híd budai hídfőjéig húzódott, és többek között a Rózsadomb meg a Margitsziget is részét képezte. Rákosi et. elképzelésének megfelelően aztán lengyelesen feljebb tolták a kerületet: Békásmegyer és Csillaghegy jutott nekünk, ami talán így utólag visszatekintve sem akkora tragédia.

A Bambi ebben a kategóriában számomra Budapest legjobb és egyben az egyetlen tökéletesen eredeti presszója. A késő 80-as évekig számtalan klasszikus eszpresszó üzemelt Budán: a Verőfény presszó meg a Ferde lámpa Óbudán, délebbre a Dióhéj, a Mokka, a Tik-Tak, a Rózsadomb, a Te + én, Pesten pedig az Ibolya, a Tulipán. Ebből több viseli még eredeti nevét és üzemel továbbra is, de az enteriőrök bántóan átalakultak az elmúlt húsz évben. Minden változik, de a Bambi örök. Amit a századeleji hangulatból megtartott a Schlosser, úgy árasztja a kádárkori flaire-t a Bambi.

Már a cégér is mindent elmond róla: gyönyörű hajlított, folyóírásos betűk, bár a neonfény már nem világít. A presszó egy lottóház-stílusú épület aljában helyezkedik el, árkádoktól védve. Ennek megfelelően került ide egy beton virágtartókkal szegélyezett terasz is, ahova nyári estéken rengetegen ülnek ki.

Na, a Müllerről se nagyon fognak nóták szólni a Schlosserrel ellentétben :)

Ezt az ócska, könnyűszerkezetes bódét még 2007 elején, egy környékbeli felderítő biciklitúrán sikerült kiszúrnom. Az Oázis drink bárral és a mellette elhelyezkedő névtelen, szőlőlugassal benőtt kerthelyiséggel egyetemben a sörözők hajdani beindítása minden bizonnyal még azokra az időkre nyúlik vissza, amikor a sárga buszok Esztergomba és a csodálatos Pilisbe innen indultak. A Budapesten dolgozó szorgos sváb és tót melósok, no meg a züllésre hajlamos, kevésbé agilis hivatalnokok is megpihentek a kocsmák egyikében 1-1 stresszitalra a fárasztó munkanap után.

A buszvég - ahogy a fővároson kívül nevezik - aztán átkerült az Árpád híd pesti hídfőjéhez, a metróállomáshoz. Ez bár nagyon praktikus az ingázóknak a metró miatt, de így inkább a túloldali Pocok presszó vette át a hazaút előtti utolsó állomás szerepét, a régi állomásépületből pedig szerszámüzlet lett.

Szervusztok Kispajtások!

Hát ez egy kemény hely kedves olvasóink! Autentikus egységünk egy bádogtetejű jurtához hasonlít, melyet kékre mázolt acélváz és acélhálós rózsaablak tesz még felejthetetlenebbé! Sokáig csak annyi volt rá kiírva, hogy 574-es számú Korcsma, de az most már idejét múlta, így csak simán Gombának hívjuk, mely Arany Ászok feliratokban úszik.

Itt aztán van élet! A söntés előtt félrebiccent fejű félalkeszek várják a következő egypálcásukat, az asztaloknál jókedvű és búskomor arcok szopogatják jól kiérdemelt fröcsijüket. Van itt csocsósztal is a fiatalabb korosztály kocsmába szocializálása érdekében és van egy Lajos bácsink is, aki örökzöld nótákat hegedál némi apró, vagy kisfreccs érdekében.

A Szarvas mellett talán a másik legjobb III. kerületi kertvárosi kocsmára szeretnék most továbbmozdulni. Kicsit már kezdek félni, mert ha bármiről írok, arról hamarosan kiderül, hogy bezárták v. teljesen átalakították. De nem adom fel :)

A Hörpi a 106-os busz vonalán található egy, a Nánási útról közvetlenül a partra vezető csöndes mellékutcában (Vitorla utca).

Tisztelt társaságunk sosem arról volt híres, hogy a murvával felszórt, olajos hekktől bűzlő parti pavilonok között korzózzon, a Hörpit viszont mintha nekünk találták volna ki. Ez a szépen karbantartott egység az egyik legjobb példája annak, hogy radikális szétbarmolás és korszerű újraburkolás helyett a szakszerű ápolás még célravezetőbb megoldás. Az egység így szinte minden elemében megőrizte bájosan autentikus, üdülőövezeti jellegét, és még annak sem áll fenn a veszélye, hogy a merész, modernnek tűnő stílus 10 év múlva szégyellnivalóan gagyin néz ki.

A kerthelyiségbe belépve illetve begurulva azonnal biztonságban letehetjük bringáinkat az erre kialakított tárolórészen, majd helyet is foglalhatunk a fapadokon. A gyönyörűen gondozott tuják és leánderek mögött szinte alig vesszük észre a már évek óta nem üzemelő külön lángosos büfét: kár érte, ahogy Ráday úr mondaná.

Tegnapi turnénk egyik rövid állomása volt ez az ódon pincekocsma. Ha valaki vissza akar reppeni az időben, akkor jöjjön le ide! Talán Óbuda legeredetibb állapotában megmaradt talponállója ez a hely, itt aztán semmit nem fejlesztettek úgy 1962 óta! Az ajtón belépve már megcsap minket a jó cefreszag, hogy véletlenül se felejtsük el, hova jöttünk. A látvány lenyűgöző!