Aquincumon jártunk és bevallom régen kaptunk ilyen kemény sokkot. Szerencsére ez olyan  pozitív fajta volt. Nem folyt vér, nem repültek végtagok és a gecibe sem lettünk elküldve. A történet az, hogy nemrégiben Merdzsós úrral beszéltünk meg találkozót a Gomba elé. Ekkor még nem sejtettük milyen meglepetésekben lesz részünk. Végül aztán hárman vághattunk neki az aquincumi túlélőtúrának. Természetesen a fent említett egységet nem hagytuk megnézetlenül. Lajos bácsi nem volt ott még a hegedűjével de ezen nem is lepődtünk meg, hiszen még ragyogott a nap. A biztonság kedvéért vásároltunk folyadékot, egyrészt mert meleg volt, másrészt, hogy jobban tudjuk intézni az ügyeket. Felkerekedtünk hát a lakótelep irányába, a Római útnak nevezett sétányon ballagtunk a megmaradt aquaduct romjai mellett amikor megkaptuk a sokkot. Egyikünk sem hitt a szemének. Ezt  láttuk:

Kőkemény hely a mai, ismét visszatérünk ugyanis az ürömi elághoz, nevezetesen a Gumicsizma sörözőhöz, ami az alkoholtilalom előtt éjjel-nappali üzemmódban működött, a környékbeliek nagy örömére.

Ahogy a kocsmának helyet adó Bécsi út 604-es szám alatti házat elnézem, valaha ez lehetett az esztergomi vonal Üröm-Budapest állomásépülete, még most is látható a hajdani jegykiadó ablak, természetesen műkővel körbevéve.

Mily' meglepő: a Gumicsizmát is a SAB-Miller nyerte meg magának, erről árulkodik a rengeteg Arany Ászok-reklámtárgy kívül és belül.

..a budai gyors pedig halad tovább az Izsáki borozó és a Program presszó után.

3. Alba Regia étterem és söröző:

No, ez egy teljesen más stílust képvisel, mint az előző két egység. Ahogy a neve is mutatja, itt van egy külön éttermi rész, és egy nagyon kulturált, de nem túl sznob söröző.

A söröző nevét természetesen a Fehérvári út szolgáltatta: a nagyon igényesen kivitelezett belső tér szerencsére nem távoli országok hangulatát próbálja erőltetetten visszaadni, hanem a magyar történelmet, magyar történelmi személyiségeket és a XI. kerület nevezetességeit jeleníti meg a falakon kollázsszerűen.

A letisztult enteriőr ellenére nem éreztem tolakodónak vagy erőltetettnek a dekorációt.

Az óbudai gyors ma a Zápor és a Föld utca találkozásánál álló, rikító bordó-sárgára mázolt sarokkocsmába veszi az irányt.

Vilmos barátunk egy ősrégi bejegyzésében a Szünet Kávézó és Étterem kapcsán már megemlítette a Szőlőfürtöt is.

Amikor még létezett és teljes valójában működött a Mátra Gödör borozó a szomszédban, akkor sem volt soha gond: mindkét kocsmára jutott bőven törzsközönség - erre még az In Memoriam Mátra Gödör cikkünkben részletesebben is ki szeretnénk majd térni.

Nemcsak beharangozunk, hanem többrészes beszámolóval is készültünk a szentimrevárosi 11 állomásos vendégjátékról!

Nem is rizsázunk többet, gyerünk:

1. Izsáki borozó:

A Fehérvári úton található ez az ékszerdoboz, a hajdani Skálától csupán egy villamosmegállónyira, a Fővárosi Művelődési Házzal közvetlenül szemben. Nem is értem, hogy bár annyiszor elhaladtam előtte, sosem szúrt szemet. Talán ezért is maradhatott ott a mai napig szinte érintetlenül.

Merdzsós Zsata kedvence lenne: a padlót barnás-világoskék pepita kövezet díszíti, a hátsó szobákban lakkozott lambéria, faasztalok, játékgépek, a plafonról működő ventillátor csüng alá.

Kedves Olvasóink!

Fogadjátok sok szeretettel nemrég elkészült névjegykártyánkat, amit az arra érdemes és általunk meglátogatott italozók már személyesen kézhez is vehettek.

Akinek még nincs, várjon türelemmel, és berobog hozzájuk is az óbudai gyors.

Természetesen a tisztelt tulajdonosok/kocsmárosok meghívását is örömmel fogadjuk :))

A szifonlátásra!

Az Árpád Gimnázium mögött található ez a szuterén söröző, a Zápor utca legelején, egy bauhaus-stílusú lakóház aljában.

Amikor hároméves koromig a Vidocq melletti udvari lakásban laktunk, Muttival gyakran jöttünk errefelé az üzlethelyiségben akkoriban működő kisállatkereskedés kedves majmát megcsodálni. A kis kedves majom mellett heverő énekesmadár-cafatok nem sok jóról árulkodtak persze, de hát neki is ennie kellett valamit.

Környékbeliektől kapott információk szerint a később itt kialakított ivó aztán számtalan névre hallgatott: amikor legelőször kúsztunk le ide, akkor éppen a Lépcsős söröző nevet viselte a helyiség. Valóban, nem könnyű mutatvány ide lemászni, de megéri a fáradságot. Ahogy az utcafronton is megfér békében egymás mellett a Coca-Cola és a Pepsi cégére, úgy barátságos a látogatóközönség és a személyzet is.

A közeli főiskolának és talán a gimnáziumnak köszönhetően is fiatal a legtöbb törzsvendég: általában fekete rockerpulcsiban üldögélnek itt, kulturáltan beszélgetve és sörözve, miközben valami magyar metálegyüttes klasszikusa szól a zenegépből.

A Donna Tonna névvel ellentétben a pultoslányok teljesen arányos testfelépítéssel rendelkeznek: persze nem mintha ez szabná meg a vendéglátóipari kiszolgálóegységek minőségét.

Kocsmaregényünk záróepizódjához értünk! Most jön még a feketeleves, vagyis az Ágoston utcai (Gárdos Mariska) lakótelep!

5. stáció: Vörösvár Eszpresszó

Ez a hely I. Sanyi kedvenc törzshelye. Én nem annyira komázom, de a pultoshölgy domborulatai miatt megérte bejönni. Itt is kikértük az italainkat és csendben szemlélődtünk. Jöttek ide kisgengszterek biliárdozni, fiatalok sörikézni, mi meg tespedtünk a retro fotelban. A Vörösvár berendezéséről Sanyi bejegyzése már mindent elárult.

Sokat nem tudok hozzátenni, ittunk azt mentünk. Már kezdtünk pánikba esni, hogy bezárt minden ivoda, és be kell érni a Fakockával, mikor egy sápadt lámpa fényét fedeztük fel a Gárdos Mariska utca (ma már Ágoston utca) egyik panelja aljában. Nézzük csak meg jobban!

6. stáció: Margaréta Söröző (Ágoston utca 8.)

És igen, nyitva volt még! Ez a hely volt szerdai túránk csúcspontja! Beléptünk a panelkocsmába, mely egy kicsit hasonlított a Palomára és a Kismatrózra.

A söröző tele volt, asztalt nem kaptunk, így a piákkal zsúfolt pult melletti bárszékeken foglaltunk helyet. Ekkor jött a meglepi! Egyenesen Ganxta Zolee lépett ki a raktárból italfogyasztási szokásainkról érdeklődve. „Na szeva Zolee, mi a fasz van?” Akartuk kérdezni, de hamar felvilágosítást kaptunk, hogy ő Szilárd és nem Zolee. Tökmindegy, mi egész este Zolee-ztuk, de nem sértődött meg.

Tegnapi cikkemet folytatva a Cserepes után nem az ürömi elág felé, hanem Óbuda irányába vettük az irányt. A buszmegállóba dideregve a -10 fokos hidegben örömmel vettük, hogy egy csöves Ikarusz pont megérkezett. Gyerünk a Müllerbe!

3. stáció: Müller Kocsma (Óbudai Buszvégállomás)

Elkezdtünk versenyt futni az idővel! Az óbudai kocsmák hamar zárnak, így futtában kaptuk el a zárás előtti percek őszinte örömét a Müller pultos hölgyének arcán, aki épp egy Kevertet standolt. (Kevert: rum-császárkörte ízesítésű narancs színű aromaszesz) Szépen ránézve még kaptunk egy karika fröcsikét, megígérve, hogy 5 perc alatt bedobjuk.

A hölgyikének ment a busza Ürömre. Italboltos Sanyi által már előzőleg bemutatott Müllert 2 dolog dobta fel: egy vidámra piált csöves segítségnyújtása és a klotyó falára szigszalaggal felbiggyesztett kockás papírcetli: Muffaló barátomra rájött a csőtörés, így elszaladt slozira, de a kapcsolót nem találta az istenért se. Ezt az öreg csöves végignézte, majd hektikus kacajjal Matisz nagypapa nyelven tájékoztatta a bénázó Billt a kapcsoló hollétéről:

Egyik fárasztó szerdai nap után az Ótluk lezárása előtt gyorsan dobtam egy mailt kedves blogger barátaimnak: Tárgy: Mit iszunk ma?

Egy perc se telt el, Muffaló Bill és Lajos_Atya barátom be is jelentkezett egy esti bárital elszürcsizésére. Porzó vesével, kaján vigyorral padlóztam le drága jó kéccázdé Merdzsómat, és robogtam Óbudára az esti kocsmatúra reményében.

1. stáció: Flórián Borozó

18.30-kor találkoztunk az aranycsapattal kezdő állomásunkon a Flórián borozóban, ahol percek alatt bevertük induló 100Ft-os nagyfröccsünket.

A túrát gyorsan megterveztük. Sajna Italboltos Sanyi otthon tolta a közgáz könyveket, 3gee meg a futógépen trenyált a túra helyett. Úgy kellett nekik, ezt speciel elkúrták.